SZÖKÉS AZ ELME BÖRTÖNÉBŐL


Megkértem a chatgpt-t generálja le nekem a Szökés könyv főszereplőit.
Ez lett belőle 🙂


Mr. Godwin, egy világhírű telekommunikációs cég milliárdos tulajdonosának olyan információk kerültek a birtokába, melyek a Földbolygó összes társadalmát, a planéta teljes lakosságát veszélyeztethetik. Ütőképes csapatot szervez, a helyszín Budapest, és mi más is lehetne a tét, mint a világ megmentése…

A következő rövid részlet főszereplője a tibeti szerzetes, Rai mester. Godwin fontos szerepet szán neki a mentőakcióban, és azt sem bánja, hogy a szerzetest gyengéd szálak fűzik másik kulcsemberéhez Sarah-hoz, aki évek óta szolgálta már a milliárdost.

==========================

Péntek reggel 6 óra 03 perc (GMT+2:00)
Budapest, Godwin támaszpont, a föld alatt 43 méterrel

A tornatermet csak jóindulattal lehetett teremnek nevezni, nagyjából 100 négyzetméteres, hosszúkás, nem teljesen téglalapalapú helyiség volt. Robert végigmérte és megállapította, nincs benne két ugyanolyan hosszú vagy akár végig egyenes fal. A kommunizmusban annak idején elég jónak bizonyult minden, ami megfelelt az évtizedekig érvényben lévő szocialista AS-szabványnak. A…S… Ahogy Sikerült. Hát, ez a terem építészetileg pont megfelelt ennek, jutott dűlőre Robert. Fogalma sem volt, milyen körülmények között épült 50 évvel ezelőtt ez a műremek. A munkásokat Erdélyből, Sopronból, Miskolcról hozták a lefüggönyözött buszokban, hogy ne tudja senki, hol dolgozik éppen. Amikor elkészültek a főfolyosó tartófalai, lejött az egyik párttitkár, és csak úgy találomra, a csizmája sarkával belerajzolta a homokba, hogy milyen és mekkora helyiségek legyenek kialakítva. Ez volt a terv. Aztán elviharzott. Délelőtt még kerülgették a melósok a talicskával a tervrajzot, de délutánra már csak bakancsnyomok maradtak belőle. Az építésvezető csak az emlékeiből meríthetett. Sok minden így működött annak idején. Kitalált valamit egy nagyfejű, a nép pedig pattant megvalósítani. Minek ide bányamérnök meg építész? Történelmi városrész felettünk? Ugyan már! Jó mélyen vagyunk, nem lesz semmi baj. Mindennek ellenére nagyon hangulatosan rendezték be. Volt néhány futópad beállítva egymás mellé, a hátsó falnál. Bordásfalak, néhány súlyzó, fekvenyomó pad. Robert azon gondolkodott, ki a francnak lehet kedve ilyen helyen edzeni. De rögtön el is mosolyodott. Hiszen ő is itt van. És épp egy csoportos meditációhoz készülődik. Ez éppoly valószínűtlen.        Úgy húszan lehettek itt, akik bevállalták a korai kelést a szeánsz miatt. Úgy látszik, Rai atya személye többeket is
érdeklődéssel töltött el. Mindenki csendben, álmos szemekkel figyelt és a Tibetet megjárt szerzetes előtt félkörben foglalt helyet. Volt, aki törökülésben, volt, aki csak úgy kinyújtott lábakkal, lazán. Még Jeff Tillton, a marketingmágus is itt ült, arcán vegyes érzelmekkel. Robert nem tudta türtőztetni magát. A marketinges kelletlen arckifejezéséből pontosan sejtette, hogy Jeff fejében is a „mi a francot keresek itt” kismanó folytatott háborgó párbeszédet a kíváncsibb énjével szemben, ezért önkéntelenül is felnevetett egy pillanatra. A többiek körbenéztek, és mintha erre a jelre vártak volna, kitört a nevetés. Úgy néz ki, ők is érezték ennek az egész reggeli meditálósdinak az abszurditását, ezért az érdeklődésük ellenére is felgyülemlett feszültség most hangos nevetésben tört magának utat. A terem csak úgy visszhangzott a kacagástól. A jókedv mindenkin eluralkodott. Egyedül Rai mester ült továbbra is mozdulatlanul, kifejezéstelen arccal lótuszülésben, csukott szemekkel, tekintetét enyhén a mennyezet felé irányítva. Miután arcán még a legapróbb izmok sem rándultak meg hosszú másodpercekig, ez újabb nevetéshullámot váltott ki a koránkelő vendégekből. Robert majd megszakadt a nevetéstől, szeméből folyt a könny, a rekeszizma pedig szinte begörcsölt, úgy rángatózott. Egy kis idő múlva azért megpróbált mindenki uralkodni magán, lassan elült a zaj és a teremben újra teljes csend honolt. Rai atya várt még néhány másodpercig, majd csukott szemmel és rezzenéstelen arccal csak annyit mondott:

– Ez egy jó kezdés.
A teremben újra nevetés tört ki, de ez most már hamar el is ült. Rai atya folytatta.
– Régen, mielőtt az indiánok harcba vagy vadászni indultak volna, volt egy rítus, amit sohasem hagytak ki. Összegyűltek a nagy tábortűz köré és énekeltek, táncoltak. A legyőzhetetlenség állapotába táncolták magukat. Egy olyan tudatállapotba, ahol nem létezik félelem, a kétség és gyávaság pedig egyszerűen elolvad. Egy csodálatos világ, amiben a kudarc és a lehetetlen, mint esély, képtelen a cél fontossága és nagysága fölé nőni, ezért aztán fel sem merül. Ebben a megváltozott tudatállapotban olyan képességekre tesz szert mindenki, amiről a hétköznapok során nem is álmodott. A meditáció az intuíció növelésének és az ihletettség állapotában való munkálkodás elérésének az egyik legkiválóbb eszköze. Az orvosok és a témában magukat járatosnak hitt szakértők hajlamosak elbagatellizálni a benne rejlő lehetőségeket, sokszor mindössze a nyugodt relaxálás okozta élettani hatásokról tesznek némi említést. Úgy gondolják, ha valaki becsukja a szemét félórára és megpróbálja lecsendesíteni, kitisztítani az elméjét, annak minden jótékony hatása kimutatható néhány laborvizsgálattal. Ami pedig nem, az nem is létezik. Szeretném, ha már a meditáció megkezdése előtt tisztában lennétek, hová lehet vele eljutni. Hogy megérezhessétek és felébreszthessétek a szunnyadó
képességeiteket és a lehetőségek határtalanságát.
     Szeretnék elmondani néhány történetet, hogy már a meditáció kezdésekor is a lehető legmagasabb tudatállapotban lehessünk. Él egy idős, indiai asszony, aki bejárta szinte az egész világot. Shakuntala Devi a neve. Zseniális matematikai képességével már fiatalon felhívta magára nagyon sok tudós figyelmét. Hatévesen tizenöt jegyű számokból tudott köbgyököt vonni fejben, pillanatok alatt. A hölgy működő intuícióval született. Egyszer még Albert Einsteinhez is elvitték. Einstein feladott neki egy hosszú matematikai kérdést, mire Shakuntala hamarabb kezdte el írni a választ a táblára, mint ahogy azt az idős, Nobel-díjas fizikus befejezhette volna. Teljesen értetlenül állt a fiatal lány teljesítménye előtt. Adott neki egy oklevelet, amiben leírta, hogy Shakuntala egy olyan feladatra adta meg a választ, amit ő tud megoldani a leggyorsabban a világon, de még neki is legalább három órába telik, amíg eljut a válaszig, mivel hosszú és komplikált műveletek sokaságát kell levezetni a helyes megoldáshoz. A lány agya pedig valahogyan képes a kérdéstől azonnal a megoldásra ugrani. Ez az intuíció. Egy megérzés a semmiből. Egy válasz a misztikus semmiből. Valahonnan, amit senki
sem ismer. Vagy ott volt Shankaran, a riksás fiú, szintén Indiából. Egy matematika professzor gyakran vitette magát be vele az egyetemre. Amikor a fiú háta mögött valamilyen feladat megoldásán törte a fejét, gyakran fordult elő, hogy Shankaran megfordult és lediktálta a választ. El sem kellett mondani a kérdést, elég volt, ha a probléma megjelent valakinek a fejében, Shankaran azonnal tudta a választ. Elvitték Oxfordba, ahol évszázados matematikai rejtélyeket oldott meg. A legtöbb megoldásának helyességéről csak évekkel a halála után tudtak meggyőződni a tudósok, akkorra
tudtak kifejleszteni egy magasabb rendű matematikai módszert az ellenőrző számítások elvégzéséhez. Minden jel arra mutat, hogy az emberi agy egy olyan adó-vevő készülék, amely képes tértől és időtől függetlenül kommunikálni a létezés minden információjával az univerzumban. A földalatti terem újdonsült vendégei feszülten hallgatták Rai mester szavait, amikor Sandra, a Bécsből érkezett bemondólány kis fészkelődés után közbevágott. Kezdte érezni, hogy a többiek az elmúlt este óta ráragasztották a kis kíváncsi kacsa szerepet, de nem zavarta és nem is érezte, hogy bántásból tennék.

– Elnézést, Rai atya! Mint kezdő oknyomozó riporter, merre kezdjek keresgélni, ha szeretnék utánanézni, mi állhat az ilyen jelenségek mögött? Van erre az egészre tudományos magyarázat vagy valamiféle elmélet? Számomra teljesen hihetetlenek ezek a történetek és nem igazán értem, miért nincs ezzel tele a média. Hiszen az pont az ilyen elképesztő sztorikat keresi. Rai mester továbbra is maga elé nézve válaszolt:

– A legtöbb ember azt mondja: hiszem, ha látom. A valóságban pont az ellenkezője történik: csak azt látom, amit hiszek. Az emberi elme már csak ilyen. Átsiklik mindenen, amiben nem tud hinni. Ezért én azt mondom Neked: először próbáld megtapasztalni és csak utána megérteni. Sokkal egyszerűbb megtapasztalni valamit, mint megérteni külső szemlélőként. Viszont ha megtapasztalod, a megértéshez szükséges információkat mindenben meg fogod találni. Amíg nincs tapasztalás, az összes tudományos ismertető csak értelmetlen halandzsának fog tűnni, ám megtapasztalás után a legösszetettebb, legtudományosabb nyelven megfogalmazott összefüggések igazságtartalmát is azonnal megérted. Feltéve, ha van igazságtartalmuk.

Rai atya csak a mondat végére nézett a fiatal lányra, majd néhány másodperc múlva lenézett újra maga elé, és nyugodtan folytatta.

– Az értelem legfontosabb jele, ha bizonyítékra van szüksége. Bizonyíték jócskán akad, de amíg a tudat nincs azon a szinten, hogy elkezdje keresni, addig a fiókban hever és porosodik. Alain Aspect, egy francia fizikus majdnem harminc évvel ezelőtt bebizonyította már, hogy a világon minden mindennel összefügg, minden mindennel kapcsolatban van. Dokumentálták, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék, például az atomokban lévő elektronok azonnali kommunikációra képesek egymással, függetlenül a közöttük lévő távolságtól. Lehet egymástól a két elektron akár 10 méterre vagy tíz milliárd mérföldre, a kommunikáció akkor is azonnal megtörténik. Ha elhinnétek azt, hogy ez igaz, mit változtatnátok meg az életetekben? Ha tudnátok, hogy minden porcikátok kommunikál a világgal, mit szeretnétek, mit kommunikáljon? Ha tisztában lennétek azzal, hogy amit gondoltok valakiről, beszédesebb annál, mint amit mondtok neki, a szavaitok mellett elkezdenétek esetleg ügyelni a gondolataitokra is? Rai mester meg akarta mutatni hallgatóságának, hogy létezik a figyelemnek és az önfegyelemnek egy magasabb formája, amit pillanatnyilag most ő maga is kétségbevont. Pontosan érezte az éjjel, hogy a szexuális energia bizonyos körülmények között mindenek felett átveszi az irányítást. A legfőbb szervezőerő, ami felülír mindent, amit a józanész, vagy akár a tudatosan lecsitított értelem diktál. Behunyta a szemét, de képtelen volt irányítani a felbukkanó képeket. Minden érzéke Sarah-val volt töltődve. Azt a néhány órát, ami eltelt az esti megbeszélés óta, nála töltötte a lány. Egész éjjel szeretkeztek. Fülében még mindig az érzéki sóhajokat hallotta, orrában Sarah hajának illatát érezte, lehunyt szemei előtt még mindig a karcsú test
vonaglását látta, ahogy az ölében hullámzott, nyelve hegyén még mindig az édes mellbimbók érdességét érezte.
     Hallani, látni, érezni, szagolni és tapintani a legnagyszerűbb ajándék, amit a teremtő az embernek adott. Játék a frekvenciákkal. A rezgő atomok ütközésélménye, amit az értelem az emberi agyon keresztül a legnagyobb művészeket is megszégyenítő precizitással fest le a tudatnak, hogy az gyönyörködhessen önmagában. Rai atya kinyitotta a szemét és az első gondolata az volt, talán hiteltelenül ül most a többiekkel szemben. 20 év lelkigyakorlat után is a legtöbb emberhez hasonlóan ugyanazok a vágyak és ösztönök borítottak el mindent az elméjében. Aztán elmosolyodott, mert rég nem látott útitársát vélte felfedezni… Igen, hosszú évek után most már biztos volt benne, egójának makacsabbik fele újra itt van vele. De nem tudott rá haragudni. Ennek így kellett történnie. Rövid elmélkedés után folytatta. 

– Néhány évvel ezelőtt egy kilencéves orosz kisfiú egy moszkvai tornateremben lenyomott 9263 fekvőtámaszt, amivel bekerült a Guinness rekordok könyvébe. Ha jobban belegondolunk, ép ésszel teljesen felfoghatatlan teljesítmény ez. Elképzelhetőnek tartjátok, hogy a kar izmát pusztán edzéssel olyan állapotba lehet hozni, ami képessé teszi kilencezer fekvőtámasz lenyomására a szervezetet? Mit gondoltok, ha mától elkezdenétek gyakorolni a fekvőtámaszokat, mikorra jutnátok el százig, kétszázig, ötszázig vagy akár ezerig? Milyen tulajdonsággal kell rendelkezzen a mell-, kar- és hasizom, hogy a szervezet órákon keresztül képes legyen egy ilyen képzeletet felülmúló teljesítmény véghezvitelére? A tudat módosítása, a tudatossági szint emelése az, ami képessé tesz korábban elképzelhetetlen feladatok végrehajtására. A kulcs mindig a tudatosság, ami az objektív valóság és az anyagi világ illuziórikus voltának felismerésében van elásva. Ha van egy célod, amit meg akarsz valósítani, a tudatosság felemelése az, ami összhangba hozhat a megvalósításához szükséges energiákkal. Az összehangolódás pedig a szenvedély megjelenésének pillanatában jön létre.
Ihletre gyúlván valami nagy céltól vagy rendkívüli tervtől, minden gondolatod lerázza magáról a béklyót, elméd felülemelkedik a korlátain, tudatod minden irányban kiterjed, és egy új, nagyszerű, csodálatos világban találod magad. Szunnyadó erők, képességek, adottságok kelnek életre és felfedezed, hogy sokkalta kiválóbb ember vagy, mint amilyennek valaha is álmodtad magad.
Ezeket a gondolatokat Patandzsali fogalmazta meg több mint kétezer évvel ezelőtt. Talán észrevettétek, a világ úgy van összerakva és kondicionálva, hogy szinte sose kerülhessünk ebbe az állapotba. Olyan feladat előtt állunk, ami elengedhetetlenné teszi, hogy minden idegszálunkkal érezzük a külvilág lüktetését. Az ember csak abba az irányba képes haladni, ahonnan már eltakarította az akadályokat az elméjében. Ahhoz, hogy a legtöbbet hozhasd ki magadból és az életedből, hogy azzá válhass, akivé válnod kell, egyszerűen kezdd el növelni a tudatossági szintedet! Hogy összhangba kerülhessen az összes információ, ami benned van, és aktiválódhasson az összes elszunnyadt képesség, ami ébredésre vár. Egyszerű rezgésszint-növelésről van szó. Ha nem tudod, mi az, képzeld el, hogy egy létrán mászol felfelé. Hogy hová, az nem számít. Amikor lepillantasz, sötétséget látsz, amikor felnézel, csak a tiszta fényt. A feladat csak ennyi. Minél magasabbra jutni. Rai mester egy pillanatra elhallgatott, a teremben tökéletes volt a csend…
Mély levegőt vett, majd folytatta:

– Csukjátok be a szemeteket! Ellazítással kezdünk…
15 perc múlva mindenki a csodák világában volt.

==============================

 

A teljes könyvet itt lehet megvásárolni:
Szökés az elme börtönéből>>>



Szeretettel várunk a Kvantum Klub Áttörés Táborokban>>>

Ha szeretnéd megkapni a Kvantum klub programjairól a legfrissebb információkat, iratkozz fel a hírleveleinkre!

Feliratkozás hírlevelekre: